Elnézem, ahogy játszol, örülök, de egyben fáj is. Hogy miért? Mert már nem kellek mindig melléd,a játék mellé, mert egyre önállóbb vagy. Korábban vártam ezt az időt, de most mégis, amikor nézlek, a mosoly az arcomon nemcsak abból adódik, mert ügyes és aranyos vagy! Ahogy nősz és nőttök ti gyerekek, folyamatosan, szinte észrevétlenül váltok le a szülőkről, léptek az önállóság talajára és mi talán sokszor szemet hunyva csak akkor eszmélünk minderre fel, amikor kirepültök a szerető otthon falai közül. Tudat alatt viszont a fejlődéseteket segítve, figyelve, tisztában vagyunk azzal, hogy bár minden egyes nap a boldogságról, a játékról és nevelésről szól, mégis egyre közelebb vagyunk önállóságotokhoz, ahhoz, hogy szabad teret adjunk életkorotokhoz megfelelően! "Kicsi vagyok", szoktad mondani, igen, még elég kicsi, de az anyukáktól közhelyesnek gondolt, de egyre inkább sziporkázó "rohan az idő"-t magam is tapasztalom!