Láttátok már, hogy bőszen készülünk a karácsonyra. De szót kell ejtenem arról is, hogy ez az év vége nem ígérkezik valami szerencsésnek. Talán, mert elfáradtam, de az ünnepi időszakon kívül, na meg persze az imádott fiam szórakoztatásán kívül nem sok időm jut töltekezni. Kimerültek az elemek, betegségek egymás után, lényegében még egész decemberben köhögés, orrfolyás nehezítette meg a hétköznapokat. Bevallom, nagyon várom, hogy végre kicsit lelassulva, munkahelyi dolgokat is a háttérbe helyezve tudjak szeretteim, családom körében lazulni, pihenni, töltődni. Lezárni. Teendőket, rossz érzéseket! Összhangba kerülni önmagammal, a belső Énnel! Mert valóban igaz az, ha belül nem vagy harmóniában, az kihatással van minden percedre. Várakozom! Várom a fordulatot, az esetleges új lehetőségeket, a pozitív dolgokat be kell vonzanom a következő évre. Kell az újult erő, de addig még a vésztartalékaim kitartanak, sütés-főzés, ajándékvásárlási láz, nagytakarítás, minden meg legyen, 10 NAP KARÁCSONYIG!!! :D