Kedves Olvasónk, engedd meg, hogy pár mondatban bemutatkozzunk kik is vagyunk mi és mit is szeretnénk képviselni.

Anita

Egy harmincas 2,5 éves kislány anyukája vagyok. A családommal Pest vonzáskörzetében lakunk egy kertes házban. Gyerekkorom óta életem része a mozgás. Számomra nagyon fontos, sőt egyfajta hitvallás, hogy minél több emberhez eljuttassam a mozgás örömét és fontosságát. Ezért jelenleg is azzal töltöm „szabad időmet” vagyis azt az időt, amit elcsenek a családomtól, hogy az egészen kicsiktől a felnőtt anyukákig különféle táncstílusokat ismertetek meg. Amikor elkezdett a lányom járni létrehoztam egy kis helyi (pár családból álló) nyílt játszótéri klubot, ahol a bölcsibe nem járó gyerkőcök tudnak kortársaikkal ismerkedni, játszani. Időközben elveszítettük a család régi kis kedvencét és sokáig tátongott az űr a helyén, amíg advent második vasárnapján meg nem érkezett hozzánk a legfiatalabb családtag Borisz a kaukázusi „mindentfelforgató” házőrzőnk.

S hogy miként sikerül összeszoknunk mindannyiunknak és mi minden történik egy valóban átlagos mindenféle celebségtől mentes családdal? Na ezért kezdtem bele ebben a blogba, hogy megosszam tapasztalataimat, hogy ellenpéldája legyek egy hamis képnek, amit a televízióban és a különféle valóságshow-kban látunk. Azért, hogy bebizonyítsam, hogy mindannyiunknak vannak hétköznapi nehézségei és hogy együtt nevessünk rajtuk vagy szolgáljak egy-egy tippel ami nálunk bevált, hátha nektek is segít.

Martina

Fiatalabb koromban mindig úgy terveztem, 30 éves koromra lesz egy fiam és teljes lesz a család, négyesben, természetesen egy kutyával, a legelevenebb,  de számomra legnemesebb fajtával, VIZSLÁVAL!!!

Hat évvel ezelőtt egy makacs, "örök gyerek" vizslafiút köszönthettünk otthonunkban, amolyan "gyerekpótlóként" , ami persze a mai napig igaz, családunk teljes jogú tagja.

Amikor meg tudtam, hogy babát várok, ugyanúgy, mint számtalan kismamának, nekem is beindult a fantáziám, hogy milyen lesz... nem volt kérdés számomra, kislány lesz! Hisz gyönyörű nevet választottam neki, tornász lesz, vagy legalább is olyan alkat és nemcsak leányom, később barátnőm is.  Kisfiú!- hangzott el az orvos szájából , s a reakciómat meg sem várva, "nézzük meg az agyát, mert akkor van neki" . Micsoda? Fiú? Biztosan jól látja? Nekem lányom lesz!  De FIÚÚÚ! Mit kezdek majd a "micsodájával", miket fogok játszani vele, fog hozzám annyira ragaszkodni, mint egy lány?- sziporkáztak agyamban ezek és ezekhez hasonló kérdések. A várandósság olyan volt, mint egy lassított felvétel, kikerültem a mindennapos munka bűvköréből és én is lelassultam,  szerencsére minden problémamentes volt egészen a szülésig. Na, az is megérdemel majd egy témát...előljáróban csak annyit, minden percét élveztem!!! Most biztos vannak, akik felhúzták a szemöldöküket  vagy talán akad olyan is, aki UFÓ-nak gondol, de egy jól megválasztott technika, "tréning" vagy nevezhetjük mantrának is, hihetetlenül megkönnyítette a dolgomat. Ne aggódj, erről is fogok majd írni!

Lassan egy éve viszont fenekestől felfordult az addig nyugodt kisvárosi életünk, de legfőképp az enyém... Szóval fiú volt akkor is, amikor megszületett és abban a pillanatban robbant a szeretetbomba... dehogy lány, legyintek, a legjobb dolog fiús anyukának lenni , egyszerre vagány, némi kihívás is van benne, hogy felneveljem a tökéletes férfit, aki életében mindig én leszek az első számú nő.

Kalandokról, vicces történetekről, mesés egyszerűséggel egy kisgyermekes család életéről szeretnék nektek szabad pillanataimban beszámolni, ami nem mindig fenékig tejfel, ezért nem lesz mindig vidám a hangulatom, így az írások sem, de jó eséllyel segítek Neked, a barátnődnek, az ismerősödnek vagy esetleg magamnak... szóval, Zazalina, induljon a kis blogunk...