Éppen húsvét vasárnap volt. Délelőtt elkészült a sonka, a franciasaláta és a sonkatekercs. Csodaszép napsütéses idő volt kint és mivel egész tavasszal a kertet csinosítottuk ezért édesanyámmal eldöntöttük, hogy a festéstől frissen száradt virágcserepeket gyorsan beültetjük, hiszen a jövő hét végére vagyok kiírva szülésre. Addigra szerettük volna, ha szépen pompázik a kert, utána úgyis mással leszünk elfoglalva.

Egész nap furcsán éreztem magam és időnként le kellett ülnöm. Gondoltam ez a hatalmas hasam (tényleg magamhoz képest óriási volt) miatt van. Na meg volt előző héten is egy-két téves riasztás és akkor tényleg fájdogált is a hasam szóval ez a közelébe sem volt. A kert szép lett. Én kellemesen elfáradtam. Gyorsan elmentem fürdeni, ünnep van, kivételesen korán bújok ágyba és alszok egy jót. Ha már mindenki azt mondja, addig aludjak, míg bent van a gyerek utána nem lesz rá időm egy darabig. Hajat mostam, kiáztattam magam és kicsit fájdogáltam. Mivel biztos voltam benne, hogy a kicsi lányom hamarabb jön a világra és csak furán érzetem magam a biztonság kedvéért felhívtam a dokim, hogy nyugtasson meg semmi baj nincs és ez még nem az (bár már nagyon túl lettem volna rajta, hogy végre lássam a lányomat). Tárcsázás után imádkoztam csak vegye fel, hiszen húsvét volt. Szerencsére felvette és a leírásom alapján jött a válasz, irány a kórház.

A lényeg, hogy onnan már eggyel többen jöttünk haza. Aki eddig nem hitt a húsvéti nyusziban annak én mondom, hogy létezik, egy igazi örökmozgó fáradhatatlan tündért hozott nekünk ajándékba. S mindezt miért? Mert én sose szerettem ezt az ünnepet és kezdtem nem hinni a létezésében. Ezért úgy döntött a drága nyuszi bebizonyítja nekem, igenis létezik. Ettől a naptól kezdve, hiszek benne újra!