Zazalina

Csak család ..... és ami ezzel jár

Vigyázz, kész.... himlő!

2018. november 10. 12:00 - Martina.Zazalina

Már néhány héttel ezelőtt, amikor az egyik barátnőmmel az utcán összefutottunk, mondta, hogy a kislánya himlős lett. Aztán rá néhány napra, emlékszem egy hétfő reggelen, hívott Apa- ugyanis Ő vitte oviba a gyerkőcöt-, hogy bizony felhívták a figyelmet, a mi óvodánkban is felütötte a fejét ez a vírus.

Bár ezt épp megelőzte az őszi szünet, de elkezdett foglalkoztatni a téma, mennyi a lappangási idő, melyek a tünetek, milyen lefolyása van. Annyit hallunk, beszélünk róla, de mégis utána kellett keresnem ezeknek, íme egy kis összesítő!

Az egyik leggyakoribb fertőző betegség a bárányhimlő. A varicella vírus általában az óvodás és a kisiskolás korú gyerekeket fertőzi meg. A lappangási idő 10-21 napig is eltarthat, majd az enyhébb tünetek lefolyása után (hőemelkedés vagy láz, gyengeség, fejfájás, rossz közérzet és étvágytalanság), melyekről nem igazán az villan be, hogy himlő (bár ha a fertőzés gyanúja fenn áll vagy jelentettek a közösségben megbetegedést, akkor nem kizárt), megjelennek a fejen, a törzsön, majd a test szinte minden részén a viszkető, piros pöttyök. Csak, hogy teljes legyen a kép, a pöttyök megjelenése előtt már egy-két nappal fertőz a beteg. Így, szinte elkerülhetetlen vagy legalább is nagyon nehezen elkerülhető a tovább fertőzés. A pöttyök végül hólyagokká alakulnak, kifakadnak, majd pörkösödnek és begyógyulnak. A kifakadt hólyagok felülfertőződhetnek, ezért folyamatos kezelést igényelnek.

Ne vakard!

Én szerencsére az a típus vagyok, aki például a szúnyogcsípést egyáltalán nem vakarja, meg tudom állni, tűröm a viszkető érzést. De mi van hasonló esetben egy kisgyerekkel? Rávehető valahogyan, hogy ne vakarja, max a falat?! 

Mit tehetünk?

Vágjuk rövidre a körmöket, ezzel is megelőzve az elvakarást és a felülfertőzést. Langyos vizes zuhannyal enyhíthető a viszkető érzés, majd puha törölközővel tapogatva szárítkozás. Krémeket, habokat tilos használni a hólyagos felületeken, fájdalom- és lázcsillapításnál pedig nem adhatók szaliciláttartalmú gyógyszerek (pl. Aspirin!).

Mint majdnem minden betegségnek, ennek is lehetnek szövődményei (bőr felülfertőződés, tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás stb.). Legyünk azzal is tisztában, hogy mi, szülők átestünk-e már ezen a betegségen. Ha nem, Te is kétségbeesve hívhatod Anyukádat, ahogy én is tettem. Fokozottan veszélyes a kismamákra, immunhiányos emberekre, idősekre és azon felnőttekre, akik még nem voltak bárányhimlősek.

Sokan azt mondják, inkább óvodás korban jöjjön ki, mivel több hetes kimaradást is jelenthet, ami elég hosszú idő, főleg tanóráról hiányzás tekintetében. 

Jelentem, eddig megúsztuk! Ha így marad, örülünk, ha beleesünk benne vagyunk és ügyesen megoldjuk! Szerencsére már nem fogok fejvesztve kétségbeesve rohangálni, ha baj van! :) Néhány ötletet már a fejembe gyűjtöttem, mivel is lenne oldható a csillapíthatatlan viszkető érzés! 

Szólj hozzá!
Címkék: tippek

A bejegyzés trackback címe:

https://zazalina.blog.hu/api/trackback/id/tr1714363359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása