Dühkitörés, elkeseredettség vagy csak pusztán fáradtság? Talán ilyenkor két éves kor körül kezdi a gyerek a játék hevében a harapdálást, a "neked megy, mint a darázs" effektust, mert igenis az érzelmek feldolgozása, önmaguk kifejezése nemcsak verbálisan nehéz, sokszor csak így lehetséges. Ez nem feltétlen jelent bajt bizonyos keretek között, nekünk szülőknek feladatunk kordában tartani a "kis ördögöt".

Néhány nappal ezelőtt vettük észre, hogy a gyerek kicsit agresszívan reagálja le, ha valamit nem szabad vagy nem engedünk neki. Rúgás, harapás, toporzékolás és sírás, olyan száj legörbítős krokodil könnyes Anya megható féle. Ugye ismerős? Kinek nem? Akinek most hasonló korú gyereke van még intenzíven él az élmény, fáj az orrba vágás és a hason rúgás. De a kézcsapkodás sem ismeretlen teljesen. Nálunk ezek vannak. Aki pedig már a múltban tudhatja ezt az emléket, talán valamivel okosabb, mikor marad abba, hogyan lehet jól vagy épp rosszul kezelni a hasonló helyzeteket. Egyszóval, akár mekkora gyereked van, tuti, hogy Ő is és Te vagy Ti szülők is átmentek , átmentetek ezen az időszakon. Nem mondom, hogy egyszerű. Ha nem szólsz rá és magyarázod el neki, a fejedre nő és sarokba szorít, ha elég erős akarattal rendelkezik. Nem szabad félni Tőle! Te vagy a felnőtt és ha a játék túlzásba viszi az e fajta viselkedést, igen is légy okos, légy ötletes miként mozdítsd ki ebből az állapotból. Légy meglepő, váratlan, csinálj olyat, amit nem szokás ilyenkor és ha a dühén,  az erőszakos énjén már túl adott, magyarázd el neki mit nem szabad, mit csinál rosszul, miért nincs értelme az ilyen viselkedésnek, hisz Te hasonló helyzetben nem így cselekszel. Nem mutatod neki a rossz példát, persze, hogy nem, de Te mutatod meg neki a helyes utat! Ez a Te felelősséged!