Miközben mosogattam, azon gondolkoztam milyen régen írtunk már valami múltban történt eseményről, régi hangulatot, érzést felidéző dologról... Mert nem mindig könnyű "muszájból".
De ilyenkor mindig jön a megmentő pillanat, az ötlet, ahogyan most is. Visszagondoltam mikor kezdtük el Anitával a blogot. Évek óta ismerjük egymást, bár nem igen találkozunk személyesen, mégis több-kevesebb kihagyással tudjuk egymás életét, mi történik a másikkal. Idén januárban, amikor telefonon beszéltünk mindketten úgy gondoltuk szívesen csinálnánk valamit a gyerkőcök mellett... Így jött a blog gondolata. Mi másról írnánk, mint a jelenlegi életszakaszunkat betöltő non-stop tevékenységről?! Anyaság, gyerekek, mindennapok mókásan és kendőzetlen őszinteséggel. Hogy segítsünk Sorstársainkon, hogy továbblendítsünk az aggályaidon, hogy tudd, nem csak Te ütközöl akadályokba. Negyedik hónapja íródik a blogunk, szinte mindenféle tartalmú írásokkal töltve. Eleinte bevallom féltem, hogy fogom az időt kiszorítani rá, amikor amúgy is kevés van. De belevágtunk, kölcsönösen segítve, elején bátorítva egymást. Jelzem, nem mindig könnyű, de élvezem, élvezzük. Kiírhatjuk magunkból, megoszthatjuk veletek.
Na de nézzünk csak néhány kiragadott írást a már több, mint száz bejegyzésből:
http://zazalina.blog.hu/2017/03/16/mozgalmas_hetkoznapok_784
http://zazalina.blog.hu/2017/02/19/van_hogy_a_tuleles_a_cel
http://zazalina.blog.hu/2017/02/26/amikor_vendegek_erkeznek
http://zazalina.blog.hu/2017/03/29/kreativan_a_gyerekkel
Viszont azt nem tudjuk, hogy hányan is olvastok, követtek minket nap, mint nap, vagy csak alkalmanként itt a blogon vagy akár a Facebookon. Egy dolgot kérnénk most Tőletek!
Ha olvastátok ezt a bejegyzést, nyomjatok egy like-ot, hogy tudjuk, van értelme, van közönsége írásainknak! Mert a bátorítás sok mindenkire ráfér!
