Persze ezt tudjuk, mégis állandóan azzal foglalkozunk, amit nem szeretnénk. Hányszor gondoljuk magunkba, csak ezen legyünk túl. Arra fordítjuk energiánkat, ami hátráltat és lehúz ahelyett, ami előre vinne, amit szeretnénk. Sajnos én is időről időre beleesek ebbe a problémába.

Amikor gyermekünk születik, különösen amikor az első, hiszen akkor még fogalmunk sincs mibe vágtuk a fejszénk hamar átértékelődik minden. A kezdeti gyönyör és büszkeség árnyékában, hamar megjelenik az időhiány, az aggódás, a fáradtság és az ezekből létrejövő ingerlékenység. Persze mindennek van jó és kevésbé jó oldala. Ám szülés után felgyorsulnak az események. Hirtelen egy teljesen új életbe csöppenünk, majd próbálunk sodródni az árral, tartani magunkat a régi elveinkhez és amikor ez már teljesen elúszott szembesülünk az új rendszerrel, amit mi alakítottunk ki (sokszor nem is tudatosan). Igyekszünk segíteni gyermekünk iszonyat gyors fejlődését, apa hétköznapjait, a háztartás romjait helyreállítani és próbálunk minél több minőségi időt együtt tölteni gyermekünkkel. Jaj, majdnem kihagytam a család kedvencei gondozását! Ha mélyen leásunk az életünk felszíne alá, bizony mi anyák kisebb eltérésekkel, de mind ezt csináljuk. S minél jobban ragaszkodunk a régi elveinkhez, különösen azokhoz, amik összeegyeztethetetlenek a mostani életünkkel, annál hamarabb leszünk két lábon járó bombák, amik bármikor robbanhatnak. Vannak, akik hamar átlátják ezt a zűrös helyzetet és időben feladják régi, sokszor fölösleges elveiket és adják át időben magukat megújult énünknek. Vannak, akik sokára eszmélnek rá a dologra és rengeteg időt veszítenek. Akadnak olyanok is, akik még mindig görcsösen ragaszkodnak a régihez és közben sehol sem tudnak megfelelni. Sajnos sokan vannak, akik ilyenkor lépnek ki kapcsolataikból, mert azt gondolják úgy jobb lesz. S a végén eszmélnek csak fel, hogy mindeközben eltelt egy csomó idő, 1;2;3;4...... év. Gyermekük már nem baba, szinte alig emlékeznek vissza milyen is volt újszülöttként. Már túl vannak réges-régen az első szavakon, első lépteken, első biciklizésen stb.. Az évek teltek és mi sokszor csak "túléltünk", persze azért nem mindig, de sokkal többször, mint kellett volna. Majd mikor már régen magunk mögött hagytuk az első évet kezdünk el bánkódni rajta, hogy milyen hamar eltelt és már nem jön soha többet vissza. Morfondírozunk hol csúsztunk el, de valójában utólag mindig jobban tudjuk mit kellett volna tenni, de az akkori tudásunkkal nem voltunk többre képesek. Nem kell ostorozni magunkat, azért ami már elmúlt. Egyszerűen vonjuk le a következtetéseket, mi az, amit legközelebb jobban szeretnénk tenni. Mindig készítsünk olyan tárgyakat, képeket, videókat, amik segítenek az édes emlékezésben. Ne ragaszkodjunk görcsösen olyan dologhoz, ami boldogtalanná tesz. Ne akarjunk szuperhősök lenni vagy címlapsztárok, egyszerűen legyünk önmagunk. Emlékezzünk, szeressünk, fejlődjünk, éljünk boldogan, mert ettől nagyobb kincs nem kell!