"Halihó, Ottó vagyok! Korábban, amikor még nem hozták a falkába az új kis jövevényt, hármasban bandáztunk az udvaron, a határban, a susnyásba, árokba be és ki. De valami egy ideje megváltozott…

Kezdjük azzal, hogy gazdi nem volt itthon egy hetet, utána meg ide állít egy púderszagú kis bebugyolált csomagocskával, akit még megnézni sem enged, pedig valószínű, hogy kutyapuszilnám. Mindig egy négykerekű izében tolták ki, ide-oda a járdán, hiába ugattam nekik, gyertek, gyertek már, nem hagyták ott, mindig csak csitítottak, majd ha elalszik és én csak türelmesen vártam. Most itt a jobb idő, minden nap megmutatják nekem a kis kacagó, kedves hangú, már a saját lábán sétáló barátomat, neki is kettő van, mármint lába, mint a gazdiknak, akkor Ő nem kutya, igaz? A múltkor már simogatott is, mindketten nagyon élveztük, bár még fenntartással kezelem, de ez érthető, nem könnyű megszokni, hogy sok év után már négyen vagyunk a falkában. Szerencsére bőségesen „vadásznak” kaját gazdiék, bőven jut nekem is és tudom, mindig figyelnek rám. Azt mondják, ha nagyobb lesz, mindig játszani akar majd velem, hát nem is tudom, én olyan magamnak való típus vagyok, eddig más kutyákat nem igazán tűrtem meg magam mellett, de ŐŐŐ valószínű más lesz, azért is mert nem kutya. Majd megszokom, hogy kisebb, mint én, hogy vizslamódra ne nyomjam neki a lábának magam, mert elborítom, a néhány percig tartó izgatottságból is majd lejjebb adok, csak szeressen engem. A fülemet viszont ne nyúzd, kérlek, hajlamos vagyok a fülgyulladásra, ezt majd neked kell megtanulnod, gyerek! De szaladgálhatunk nagyokat, focizni, labdázni szeretek, majd megtanítalak cselezni is, meg jó magasra ugrani, jó lesz?! Pocsolyázhatunk is, nagy kedvencem az is, békákat is foghatunk, majd versenyzünk, ki mennyit tud. A csigák elég lassú jószágok, engem nagyon nem érdekelnek, maradok a gyorsan futkározó egereknél, de neked biztosan tetszeni fog. Majd ha nagyobb leszel, vihetsz sétálni is, de jó erősnek kell lenned, hogy ne húzzalak el. Amíg nem vagytok itthon, vigyázok a házra, a sok érdekes, színes játékra, párnára, könyvre, labdára, ami bent van, én meg ugye kint, így nem is tudom szétszedni egyiket sem, ha unatkozom. Majd várlak haza az oviból, mint a gazdikat a munkából, ilyenkor mindig az lesz az első dolgom, hogy kutya módon megkérdezem (orromat túrom a kis táskádba és a tenyeredbe), merre jártál kis gazdi, mit hoztál, van tízórai maradék?! Gazdik azt mondják, összeszoktatnak majd minket, szerintem nem nagyon kell, de tudod mit, hagyjuk őket ebben a hitben, és amíg mindent "megtanulunk" néhányszor rossz fát is tehetünk a tűzre."