A kisgyerekek igenis emlékeznek azokra a fontosabb dolgokra, érzésekre, eseményekre, amiket édesanyjuk hasában átéltek. Az én pici „nagylányom” is emlékszik azokra a zenékre, amikre együtt táncoltunk a várandósságom alatt.

Mint azt már írtam az életem a gyermekem megszületése előtt a táncról szólt (azóta is a második helyen áll a családom mellett). A kezdetektől tudatosan figyeltem arra, hogy mind a kettőnknek jó legyen és ne érezzem megerőltetőnek a mozgást, de az utolsó pillanatig csináltam. Na persze az idő előre haladtával az intenzitásán fokozatosan lassítottam, de semmit sem hagytam abba csak változtattam rajta. Persze voltak napok, amikor kicsit fáradtabb voltam és szívesebben pihentem volna, de ez a várandósság előtt is így volt, így hát nem engedtem a meleg ágyikó kísértésének…

A lényeg nem is ez a része a mai sztorimnak, hanem az, hogy a babám végig ott ringatózott a hasamba velem együtt, hol lassabban, hol elég gyorsan, de SOSE jelezte azt közben, hogy köszönöm szépen elég, nem kérek többet ebből. Sőt ha jobban belegondolok mindig akkor volt a legnyugodtabb, amikor táncoltunk. Olyankor sose mocorgott, sose rugdosott, sose volt negatív érzésem arról, hogy ez neki ne lenne jó. Így hát a kilenc hónapot együtt mozogtuk át szuper modern zenékre (amiket nem is halkan hallgattunk, erre csak azért térek ki, mert vannak olyan írások erről a témáról, hogy a hangos zene és az intenzívebb mozgás nem tesz jót – természetesen vannak esetek, betegség, terhesség előtti fizikai állapot, amit szintén figyelembe kell venni illetve érdemes orvossal folyamatosan konzultálni, de ha minden rendben van és nem kellemetlen a mozgás, akkor én azt gondolom nem árt - erre mi vagyunk az élő példa.).

Lányom születése után, amikor nyűgösebb volt nem egyszer ezek a zenék, amiket akkor hallhatott amikor még bent volt a pocakban, mentették meg a húzósabb helyzeteket. Ez még magában nem is olyan érdekes. De most, több mint két és fél évvel később, amikor felhangoznak a rádióból azok a számok a gyerek arca teljesen elváltozik. Abbahagyja azt, amit addig csinált és látszik a tekintetén, hogy teljesen máshol jár és kutat az emlékeibe. S amíg vége nincs az adott zenének, újra átéli az akkori érzéseket, élményeket. Ugyan ezeket Ő még így nem fogalmazta meg, mert még Ő magam sem tudja mi is ez, de a reakcióiból és abból a különös nézéséből, amit csak ilyenkor látok biztosra veszem, hogy EMLÉKSZIK!