Minden nap ugyanakkor indulni, még a reggeli hűvös is talán egyforma. Megszokott dolgok, mindig ugyanaz az út, mindig ott megkopva az útburkolati jel, ahol tegnap volt. Számtalanszor elmész, sietsz, felveszed a körülötted lévők ritmusát és mész.

Majd kilépsz e monotonitás képe mögül és jó eséllyel észreveszel apró mozzanatokat...a kátyús útszakaszon szinte ugyanabban az időben jön veled szembe az a fehér autó, idővel a vezetőjét is arcról megismered. Vagy a kerékpárral a kereszteződésben várakozó bácsi, igen, pontosan reggel 7-kor, az órámra sem kell ránézni, tudom pontosan. Néhány alkalom után felfigyelsz a buszmegállóba siető fószerre, aki már akkor szétizzadta magát, igen kövér és talán a sietős mozgása miatt furcsán is megy. Minden reggel igyekszik  a buszhoz, az Istennek sem indulna néhány perccel hamarabb, hogy ne kelljen rohannia. De belekerülünk a mindennapi vérkeringésbe, a felvett szokásokkal, korai vagy talán kései tevékenységekkel, vannak a későn indulók, akik majd rohannak, mások óra pontossággal teszik ezt és minden percet kihasználnak....és a hétköznapi rutin fogságába esnek, mindannyian.