Most még nagy a fejetlenség itthon, különösen, hogy Alina köhög, így nincs oviban, ezért extra nehezek a napjaink. Ám megpróbálom a lehetetlent és szépen apránként elkezdem mesélni új életünk fejezeteit.
Áron fiam hamarabb jött a világra, mint ki volt írva (még mindig a pocakban kellene lennie hivatalosan). Ezzel tisztában voltam végig. Éreztem, tudtam, hogy a lányomhoz hasonlóan nem marad bent a legvégéig, amit bevallok őszintén nem is bánok. Így is nagy fiú lett, hát még ha bent marad a kiírt napig tuti lett volna 4,5-5kg-os gyerek.
Szóval egy pénteki napon elindultam a szokásos Ctg és ultrahang vizsgálatra. A táskám a csomagtartóban lapult, mert sejtettem, hogy nem megyek aznap már haza. Persze voltak már régóta jósló fájások és minden más is, amik arra utaltak itt hamarosan baba lesz.
Na szóval a ctg-n látszódtak a fájások, ezért a szülésznő jelezte a doktornőmnek, hogy közel a pillanat. Jött a vizsgálat azon is az derült ki, hogy elindult a folyamat. Kérdezték mit szeretnék, mindenképpen ebből szülés lesz. A kérdés csak az, hogy maradok ott és ha kell kicsit segítenek vagy haza megyek és éjjel megyek vissza. Végül maradtam. Szerettem volna nappal szülni, Alina éjjel született és most a tervem az volt, hogy világosban szülök. Végül ez a tervem is sikerült és hogy még melyik? Szépen lassan mindenre fény derül.
Dél környékén befeküdtem az osztályra. Jött a férjem is hamar. Már addigra is sokat lépett előre a helyzet. Szóval befeküdtem, ctg sokáig - voltak fájások, de nem az igazik. Majd folytattam állva a bulit és egy húsz perc múlva éreztem egy rúgást. Kisfiam burkot repesztett.
Ettől kezdve felgyorsultak a dolgok..... ekkor volt 13:30.
