Drága Kisfiam!

Születésed óta eltelt egy év, pontosan 365 nap. Ennyi idő alatt rengeteg minden történt, de azt a napot, amikor és ahogyan születtél, soha nem felejtem el, azok a pillanatok egy Anya emlékezetébe örökké bevésődnek, onnan se az idő, se más dolgok, nem tudják kitörölni.

Sokan, az első gyerekvállalásnál valami rémséges dolognak gondolják a szülést, bevallom, életem legnagyobb fájdalmára készültem, de amikor már Apa vitt minket a kórházba, éreztem, tudtam, hogy a lehető legszebb, legjobb dolog előtt állunk. Nem is sokat olvasgattam magáról a szülésről, a császármetszés gondolata, pedig fel sem merült bennem, bár az egyik barátnőm tanácsára, a szívószálat és a csőrös poharat bepakoltam a kórházi cuccok közé. Vártam a pillanatot, azt az érzést, amikor tudni fogom, ez már az, elkezdődtek a fájások, jelzed, elég volt a bentlétből, Te meg akarsz ismerni minket! Egy-két jó mantra lebegett előttem, az interneten olvastam, az egyik az, hogy csak én tudok Neked segíteni, hogy világra gyere, ezért összeszedettnek kell lennem, mindent jól kell tennem. A másik egy szintén nagyon jó tanács volt, a szülés egy alagút, amelynek a végén ott a Fény, vagyis Te, és minden egyes fájással közelebb kerülünk egymáshoz. Emlékszem, hangosan mondtam minden fájás végén, „Elhagyom a fájdalmat”. Minden percét élveztem a vajúdásnak, hisz én nem fájdalomként éltem meg az összehúzódásokat, hanem tudtam, minden egyes perccel, közelebb vagyok ahhoz, hogy Téged, fizikai valódban is megismerjelek. Vártam azt, hogy a szülőágyra kerüljek és bizonyítsak, tudok Neked segíteni, ki más, ha nem az Édesanyád. Persze az orvos azért ott van, ha valami komplikáció van. Sokat jelentett a szülésznő és egy nagyon jó barátnő jelenléte is. Amikor már órákon keresztül próbáltalak világra hozni, amikor kezdett elhagyni az erőm, akkor is arra gondoltam, csak én segíthetek Neked! Meg az orvosok…,  az az okos buksid nem fért ki…, doktor bácsik segítettek világra, melynek perceit átéltem, éreztem, hallottam… a kis béka hangodon felsírtál, tudtam, innentől kezdve semmi baj nem lehet. Csak egy pillanatra láttalak, utána elvittek. Anya pihent egy kicsit és közben fájt neki, hogy nem lehetsz mellette. Másnap már teljesen az enyém voltál, ismerkedtünk egymással, Te a világgal, minden új volt számodra és nekem is, hisz fokozatosan a napok, a hetek és hónapok alatt én is sokat tanultam, ösztöneimre hagyatkozva anyává váltam. Kisfiam, köszönöm, hogy én lehetek az Anyukád!