Az utolsó blogbejegyzésem augusztusban arról is szólt, hogy az oviszünet idejére bekeményítünk a pelus elhagyásban. Három hét alatt viszonylag könnyen ment a szobatisztaságra nevelés, meglepett, hogy néhány hét alatt mennyit ügyesedik és fejlődik a gyerek ezen a téren (is). Míg a pisivel egyáltalán nem volt baj és szerencsére jó pár déli alvást is kisgatyában töltött baleset nélkül, addig a nagy WC- ügyben viszont gondok támadtak. Székrekedés! A felnőtt emberben is negatív, kellemetlen érzéseket idéz elő a szó puszta hangzása is, ha pedig személyes tapasztalat is van a háttérben, bizony, tudjuk mit érezhet a gyerek. Mi kisgyermekes anyukák egymás között főleg csecsemőkorú babák esetén hajlamosak vagyunk ecsetelni a kakik számát, állagát, bűzét :), ugye, ismerős? De mi van, ha a gyerek már nem olyan kicsi? Amikor kezdi a testét és annak bizonyos folyamatait megismerni, tanulni. Nálunk a kakával ugyanis épp oviszünet idején gyűlt meg a baj. Vagyis jobban és pontosan fogalmazva a kaki elmaradásával. Ritkán, heti egyszer sikerült a gyereknek székletet produkálni, azt is nagy erőlködés árán. Majd amikor hetekig elhúzódott a kaki sztori és már kívülről fújtam az interneten olvasható praktikákat, védőnőtől is informálódtam, segítséghez nyúltam!

Ha szeretnéd tudni a történet végét, kövess minket a blogon vagy a Facebook oldalunkon!